Én találtam meg először a lyukat.
Aztán bemutattam a feleségemnek is.
Találgattuk, hogyan keletkezhetett. Mitől lett ekkora? A tél marta tán a fészer falára. Nagyjából 10 centis. Egyik este eszembe jutott valami. Megfogtam a feleségem, kirángattam a fészerhez és elmondtam neki az ötletem. Azt mondta, a szokásosnál is perverzebb vagyok. Hogy ő márpedig nem fog semmit a kezébe venni, amit én a lyukon át beadok neki. Hát még a szájába!
Végül sikerült meggyőznöm, hogy ez a forradalmi innováció – bár szokatlan – hamarosan a kedvére lesz, csak adjon esélyt neki, kóstolja meg. Csak kezdjük már el végre.
Beült a fabódéba és várt. Úgy beszéltük meg, hogy először az legyen, hogy ő kidugja a kezét én meg belenavigálom a rudam… és verje egy kicsit. Aztán én bedugom a lyukon, ő pedig úgy foglalkozik vele, ahogy kíván. Vagy éppen egyáltalán nem. Először édesen sokáig nem történt semmi. Fárasztott-izzasztott. Végül hirtelen megmarkolta, majd a szájába vette… nem akartam, de 3 perc alatt szájba élveztem.
Hamarosan a fészer főszerepet kapott a szexuális életünkben. Egyik alkalommal én bújtam be a poros sötétségbe: azt találtam ki, hogy kezdjen el kertészkedni az asszony, majd a szalmakalapját akassza a deszkából hirtelen kinőtt faszfogasra. Egyszer elég hülye tréfát űzött velem az asszony: amikor kidugtam neki a farkam, észrevettem, hogy gyanús vehemenciával nyalogatja. Amikor leesett, már késő volt. Hangos röhögés, ugatás. Hát az öreg Cézárt küldte rám a megveszett nejem!
Végül kapálásra is befogtuk eme „kerti szerszámot”. Én elbújtam, kidugtam, az asszony meg beletolatott. Rengett a kis fészer… és egy szép nap ez okozta a halálát is, a hevenyészett szerkezete, ugyanis összedőlt. Recsegés-ropogás, kihúztam a farkam a lyukból. Füleltem. Épp hogy csak ki tudtam szaladni, mielőtt a palatető rám zuhan. Hát, ígéretes tábortűzzé vált játszóházunk. Szétbasztuk a fészert.
És akkor kiszúrtam valamit. A szomszédék minden hétvégén elhúznak a telkükre, sötét a ház, …és van egy csinos szerszámoskamrájuk. Amikor felvetettem az illegális szomszédlátogatás gondolatát az asszonynak, ódzkodott, hogy nem mászhatunk át, éjszaka sem, mert akkor is magánlaksértés. Hát, leszarom. Ettől még izgalmasabb lesz a játék.
Szombaton, éjfél előtt 10 perccel átmásztunk a kerítésen - vagy inkább átléptünk, mert jóformán derékig ér az egész. Halkan vizslatjuk a bódét. Ugyan lyuk nem tátongott az oldalán, de hamar találtam rajta egy lehetőséget. Csak ki kellett ütni azt a kb. 20 centi átmérőjű, bedugaszolt nyílást, ahova a generátort lehetett bekötni, elrejteni a szem elől, ha így kívánta a gazda.
Én ültem be először. Azt kértem az asszonytól, hogy dugja be valamijét, de ne mondja meg mit tervez: lepjen meg, találja ki. Átdugta az egyik lábát, amit mohón nyalni kezdtem, lecumiztam valamennyi kívánatos ujjacskáját. Aztán bekértem a kezét és verettem magamnak egy kicsit. Végül lihegve arra kértem, tolja ide a picsáját, mert meg akarom rakni. Annyira belefeledkeztünk a tiltott aktusba, hogy minden erősebb mozdulatunkra tompán és ütemesen kongani kezdett a fémbódé.
Villany gyulladt a házban.
Épp annyi időnk volt csak, hogy az asszony is bebújjon mellém a bódéba.
- Ki az? – a szomszédasszony hangja volt. Ez meg mit keres itthon??
Kussolunk.
Csend.
Léptek közelednek.
- Ki van odabent?
- A három kismalac! – válaszoltam röhögve.
- Gyere ki, te szarházi, de azonnal!!
- Különben elfújod a házat?
- Szórakozol, bazmeg?
- Takarodjál aludni!
- Te ne ugassál! Rendőrt hívok! Jóban vagyok a Csontos tizedessel, el leszel te hurcolva, bazmeg!
- Mire vágsz fel? Téged kéne felvágni!!
Ahogy kinéztem a lyukon, látom, hogy a szomszéd rusnya, lompos felesége egy hatalmas lekvárkeverő fakanállal görnyed a bódétól biztonságos távolságban. Olyan röhejesen tartotta a fakanalat, mintha lovassági szabja lenne. Nevetnem kellett. Valószínűleg az eszköz többet járt benne, mint mostanság az ura… Egyszer csak bátorságot merít, közelebb lép, majd püfölni kezdi vele a bódét. Kongott-bongott. Mi meg beindultunk. A kopogás ütemére kezdtünk baszni. A farkam az asszony hátára sütöttem el, miközben a szomszédnő tovább dobolt rajtunk.
Végül azt mondta, hogy bemegy telefonálni és akkor nekünk végünk lesz…
Ennyi idő elég volt, hogy hazalopódzunk.
Reggel, ahogy tolom ki a kukát, összefutok a szomszédnővel a ház előtt. Idegesen söpri a járdáját. Odaköszönök neki. Abbahagyja és a derekát tapogatva felegyenesedik:
- Jaj, Tamás, képzelje, az este valaki bejött lopni a fészerbe! Még jó, hogy nem mentem el az urammal, mert fájt a fejem…
- És mit vittek el?
- Semmit, inkább hoztak… olyan ordas geciszag terjengett… összekenték a padlót! Most mondja meg, ilyen emberek vannak? Betörnek és lopva tosznak! Még jó, hogy a fűnyíróra nem ültek rá, mert lejár a kereke. Milyen világot élünk? Csak azt kérdezném, magához nem mentek-e át?
- Nem hiszem… A bódénk, csókolom, összedőlt, sajnos.
[blabla]