Ott vágtam el magam a csajnál, hogy szóba hoztam a hazát. Pedig nyakig benne voltunk, ugyanis a Mammutban kávéztunk éppen. Királynő volt. Pedig Angliának egy is elég. Bár csak két éve él kint Londonban, máris kékvérűnek érzi magát. Csak 1 hétre ugrott haza a hazába… És épp csak hogy nem vágta a képembe a disszidensek erőltetett angol akcentusát. Már csupa rosszat hallottam a londoni nőkről… és ez a kis pina is pont olyanná alakult át. Tehát, kávézunk. A perverziókról beszélgetünk, egészen attól kezdve, hogy én lenyalnám a hasáról a barátja gecijét, ha netán hármasban csinálnánk – ezen nevetett is – egészen addig, hogy a pasiját öklözöm, rajta meg szétkenem a friss mocskot.
By the way, megkérdeztem tőle, emlékszik-e még a Bizarr magazinra? Nem is hallott róla. Elmeséltem neki, hogy ez a 90-es évek elején-közepén futott, már nincs - egy kisformátumú kiadvány volt, tartalmát tekintve pisaszex, kakaszex, állatszex volt benne. Elmeséltem, hogy ismertem egy csövi bácsit, aki rendszeresen szerepelt a kakasával ebben a magazinban. A csaj csilingelve kacagott, pedig nem vicceltem. Reszelős volt a nevetése, olyan, mint amikor aprópénz szorul a fotocellás ajtó alá. Aztán ő jött. Elmesélte, hogy van egy szép kis londoni lakása, ahol egyszer megpróbált két néger faszt magába fogadni, de annyira félt, hogy széthasad, hogy végül csak egyet engedett be, a kint rekedt szegény páriát pedig szemből ápolta le. Azt mondta, nem tudom elképzelni, mennyit élvezett ez a két fekete kígyó - majdnem egyszerre mentek rá, csak fél perc eltéréssel – egy pillanatra azt hitte, éppen lehugyozzák. Aztán a lány elkezdett az agyamra mászni, amikor felsorolta, hogy milyen cuccokkal húzott már le gáláns angol urakat, akiket egy zűrös szombat este behülyített:
- Az egyik faszi azt hitte, elmegyek vele. Én meg egy éjszaka is nyitva tartó, luxus cipőbolt elé vittem. A kirakatra mutattam, szelíden, és azt mondtam, ha megveszi nekem, itt és most, azt a pár csizmát, akkor felmegyek vele és akár seggbe is baszhat. Láttam rajta, hogy annyira felizgult, majd eldurrant, sátorozott a slicce rendesen. Amikor megkaptam, beültünk valahova. Amikor kimentem telefonálni, már nem tértem vissza hozzá. Elmondom, miket szereztem még hasonló stratégiával:
Csincsilla kabát: 2000 font, LV táska: 1000 font, opálköves gyűrű: 500 font…
Csak hüledeztem. Legszívesebben lecsaptam volna ezt az áradozó pinuttit és leüvöltöttem volna a fejét, hogy „Valami londoni dísz-szukának képzeled magad?!” de hagytam. Inkább megkérdeztem tőle, hogy nem fél-e amiatt, hogy ha egyszer újra összefut a lehúzott kliensekkel, netán elverik?
Azt felelte, nem. És azért nem, mert tudja, hogy a lehúzott pasi behúzott farokkal kullog el lúzerségének okozója mellett. Mintha meg sem történt volna. Mert ebben a történetben ő volt a hülye.
A csaj elnyomott egy képzeletbeli legyet a kávéscsészéje mellett, majd elmesélte, hogy még régebben, Londonból vezetett is egy blog.hu-s blogot, direkt azért, hogy a magyarokat froclizza,… és hát szét is kommentelték (igazából ez volt a célja, és maszturbált is arra, amikor őt szapulták, és a legváltozatosabb módokon kurvázták le). Szépen szétkommentezték, volt büdös ringyótól kezdve, égetni való, pénzéhes, hazug boszorkányig minden…
Idegesít ez a szuka…
Aztán visszakanyarodtam a korábbi témára: egy gyors kérdéssel félbeszakítottam a szövegét, mert már kezdett fájni tőle a fejem: „hugyoztak már arcba, úgy, hogy filmre is vették?”
Megakadt. Azt hittem, végre felháborodik. Kizökken.
És meglepett.
Azt mondta, hogy amikor 19 volt, ő 2x vett részt ilyen fotózáson és 1x megkérdezték tőle, hogy csak pisi mehet-e? Miért, mi még? – kérdezte, majd nevetett. Fejezzem be a gondolatát magamban, ha akarom. Azt mondtam, ezt a lehúzós ribihadjáratot itthon nem vihetné túl sokáig, mert az első lóvá tett cigány egyszerűen elvágná a torkát és a koponyájába verné a farkát.
Ezt itthon nem tehetné meg, és kész.
Erre a válasza: dehogynem!
Pedig úgy gondolom, amit méltósággal, nemesen London eltűr, azt Budapest már máshogy kezeli. Ugye, a különböző kultúrák. És egy ilyen kalandot nem tűrne.
A lány végre megsértődött.
Megkérdeztem tőle, hogy érezte-e már egy férfi szívverését a faszán keresztül, amikor az éppen benne parkol?
A királynőnek már nem volt kedve beszélgetni. Semmiről.
Tusé! – hát, mégis megtaláltam a gyenge pontját.
Végre.
[blabla]