(Üde szatíra némi abszurd humorral, egy olvasónk tollából)
- Jaj, olyan jó veled homoszexualizálni. Köszönöm.
- Váljék egészségedre - nyugtázta Ferdinánd önnön teljesítményét, mosolyogva.
Alig történt ez, hirtelen egy ijesztő, áttetsző, őszes fej került képbe. János felismerte, és azt mondta rá:
- Nagyi !! Hiszen, te halott vagy ! !
Az öregasszonyszellem így ripakodott magából kikelve:
- Te gusztustalan kis szar! Mikor még éltem, s te oly kicsiny voltál! És én egy ilyen aberrált féreggel legóztam! Egy ilyennek főztem bablevest!
- Jaj, nagyi – védekezett fölöslegesen a lidércnőnek a János – félre érted! Én nem szoptam mindig ilyet…
- Ha! Kimondta! Pancser!
Ferdinánd alaposan megunva ezt a kínos közjátékot, Jánoshoz fordult érdeklődve:
- Tájékoztatnál arról, hogy mi folyik itt?
Jánosnak nem volt bőven ideje ecsetelni, hogy mi van, mert a nagyi hirtelen kitátotta hatalmas szellemszáját, és támadásba lendült. A fiúk egyszerre pattantak ki az ágyból és menekültek. A nagyi üldözőbe vette őket. A kergetőzés alatt ilyen pötyi-pötyi zene ment, pont olyan, mint ami a Benny Hill végén szokott lenni. Futottak is a nappaliból a konyhába, kamrából a fürdőszobába, vendégszobából a garázsba.
Jánosnak jó nagy háza volt.
Hol János nézett hátra, hol Ferdinánd, felváltva. Ez most nem szándékosan rímelt.
Na, amikor a János nézett hátra, látta, hogy a nagyi elmaradt. Megálltak és óvatosan körülnéztek a lakásban, hogy valóban biztos-e, hogy a szellem végre visszatért az asztrálsíkra.
Megnyugodtak: a lidérc elapadt.
Másnap János ment Ferdinándhoz baszni.
Itt legalább nincs halott nagyi – gondolta a fiú szellemesen.
A szex után János és Ferdinánd buzibárba készülődtek. János nem merte elkérni Ferdinándtól a Kula bácsis felsőjét, mert barátja azt féltve őrizte. Az volt a kedvence, ezért szinte sose hordta, nehogy lejöjjön róla a kedves figura. Gondolta János, hogy bezselézi a haját a saját pólójában. De csak nem hagyta nyugodni a dolog. Belépett Ferdinánd szobájába, ahol a fiú éppen a mellét borotválta, majd előállt a farbával.
- Ferdinánd!
A fiú felfigyelt arra, hogy elhangzott a neve, és kikapcsolta a villanyborotvát, hogy hallják egymás szavát.
- Te, figyelj – folytatta lazán, de feszülten János - …mi lenne, ha ezúttal kivételt tennél, és mégis kölcsönadnád a Kula bácsis pólódat?
Ferdinánd türelmet erőltetett magára, mert pólója kölcsönhordásának felemlegetésétől egy kicsit beidegesedett. Elkomorodva szólt így:
- Azt hiszem, ezt már egyszer megbeszéltük.
János kicsapta az ászt:
- Ha adod, akkor este azt csinálsz velem, amit akarsz….
Ferdinánd fontolóra vette az ajánlatot. Szerette, ha kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel, a saját fantáziájának irányelvei alapapján, azt játszadozhat, ott, és annyiszor, ahányszor csak akar.
- Te recskázol, én pedig csak nézem. Kezdetben. Aztán bekenlek bitumennel, de nem nagyon…
- Oké! – okézott közbe a buzi János.
- Hát, legyen – írta alá a verbális szerződést a vágy tollával Ferdinánd.
- Éljen!
- De egyre nagyon vigyázz – intette záradéktól fűtött hangon Ferdinánd – Le ne jöjjön róla a Kula bácsis embléma!
- Nem fog – ivott előre János a lenemjövés bőrére.
Aztán elindultak az Angyalba.
Nagyban denszelnek a tömegben, amikor odalép hozzájuk egy baromarcú srác. Pityu volt az, János degenerált egykori osztálytársa az általánosból. Az iskolában senki sem szerette ezt a fiút, mindenki verte a fejét, meg arrébb lökte a folyosón.
Na, a gyerek most felismerte volt osztálytársát, a Jánost, aki akkor nem verte annyira, mint a többiek. Végül is buzi volt, azok pedig nem verekszenek nagyon.
- Szia, János – köszöntött rá egy önmagát bíztató mosoly kíséretében.
- Szia, Pityu – ismerte fel sajnos János a barmot.
Ezen felbátorodva a Pityu májerkedni kezdett:
- Mit keresel itt? Csak nem buzi lettél?? Hö-hö!
- De…az lettem. És te?
- Hát, én fogadtam a haverjaimmal, mert már vannak nekem, és a Mátyással, hogy fogadjunk valami piába’, hogy lemerek jönni ide. A buzikhoz! Érted?
- Értem – pislogott János.
- Mert én nagy alkohol ivó lettem. Buliba járok és cigarettázom is. És már hánytam is. Buliban! És…és láttam olyan embereket, akik már láttak kábítószert közelről. Szóval, nem vagyok ám olyan tulok, mint kicsiben – kezdte dekoncentráltan, mivel a lelke mélyén tisztában volt vele, hogy az, és az is marad.
- Igen? – kérdezte János az őszinte érdeklődés legkisebb jele nélkül, és gondolatban már el is kergette a hülyegyereket.
- Képzeld – folytatta a retardált Pityu – most is kocsival jöttem. Pirossal! És már rengeteg barátnőm is volt. Három! Tudod, mennyi az?
- Ne mond! – böfögte János, mert érezte, hogy a hányinger kerülgeti, és minden körrel egyre közelebb kerül hozzá. Az este folyamán már benyakalt egy Bailey’s-t, egy Backardit meg valami köptető ízű zöld szart. Már csak egy pattanásos fejű, habzó szájú Pityu kellett ahhoz, hogy mindez felkívánkozzon.
János udvariatlanul félrelökte a bolond fiút - aki éppen azt kezdte ecsetelni, hogy most fel fog menni a színpadra és bemutatja, hogy mennyire elolvadt már kisebbségi komplexusa az iskolai terror miatt… juszt is elkaraokézza az I Will Survive-ot bátran – és szájára tapasztott kézzel rohant a kijárat felé sürgősen. Épp időben ért ki, mert a rakott káposzta már feltartóztathatatlanul körül akart nézni odakint.
(folyt. köv. hétfőn!)
[blabla]