A meccs baszott unalmas, a halántékom lüktet, az egész testem viszket a kicseszett szúnyogok miatt. A sör hideg, az üvege gyöngyöző, de hiába, mert utálom, mint a szart.

Egy szőke ribanc vuvuzelázik a farkamon.

Rohadt bénán szop, alig érzek valamit, gyakorlatilag csak tátja a bagólesőjét, de a nyelve és a nyaka meg sem mozdul közben. Mondom is neki, hogy ideje lenne aktivizálnia magát, mert lassan a játékot is lefújják, én meg még mindig tele tárral feszítek ezen a telibebaszott kanapén.

A tévében gólöröm.

Kezembe veszem az irányítást és szépen komótosan a szájába verem. Akár otthon is maradhatott volna ez a posvány kis riherongy. Érkezésének, létezésének semmi értelme, az aktus egy nagy nulla volt.

„Hogy baszna meg egy teherautó-platónyi retkesfaszú AIDS-es néger Dél-Afrikában.”

Azt hiszi, humorizálok.

Már éppen mosolyra kunkorítaná ajkait, mikor finoman képen törlöm. Nagyot csattan. Az arcához kapja a kezét, elpirul, de nem sír. Nem szól egy büdös szót sem.

A játék végül egészen beindul.