A számítógép előtt ülök, a farkam zsibbad, az asztalt és a klaviatúrát beborítja a meleg geci. Az ujjaim fájnak, a webkamerát két perce kapcsoltam ki. Egy ismeretlen huszonévessel maszturbáltam. Összekötött minket a világháló, összekötött minket a faszszagú magány.
Nem tudom, miért vagyok ilyen.
A nevére rá sem kérdeztem, a farka méretét természetesen tudom. Az arcát sem láttam, azt mondta szégyenlős. Azt mondta, nem akarja, hogy felismerjem az utcán. Ő is olyan, mint én.
Szerencsétlen féreg.
Nem tud leállni, mindig csak a baszáson jár az agya. Egy filmet sem tud végignézni anélkül, hogy ne jutna eszébe egy gőzölgő punci vagy egy mereven álló fasz. Egy könyvet sem tud elolvasni néhány közbeiktatott maszturbálás nélkül. Kicseszett személyiség. Beteg jellem, félelmekkel telve. Akárcsak én.
És nem tudom, miért vagyok ilyen.
Zsebkendőt keresek és komótosan letörlöm a spermát. Már beleette magát a kalviatúrába. Minden ragad, a „B” betűt alig lehet benyomni. Hónapok óta ilyen, de nincs kedvem kicserélni. Mi a fasznak vegyek újat? Hogy azt is összebasszam? A fitymám körül rettenetes fájdalmat érzek. Délután négy óra van, de már ötödjére spricceltem. Reggel a kádba, kétszer a tévé előtt egy ruhazsebkendőbe, egyszer ágyban fekve a tenyerembe és most az asztalra. Ez csak a mai nap mérlege. És még nincs vége.
Hetek óta ez megy.
Hozok egy kis jeget és a farkamhoz szorítom. Összezárt fogakkal élvezem a gyógyító hideget. Egyszer valaki azt mondta, hogy nem számít mit teszünk, míg eltudunk számolni a lelkiismeretünkkel.
Az én lelkiismeretem már régen elveszett. Úgy lőttem ki magamból, mint a forró spermiumot néhány perccel ezelőtt. Persze gyűlölöm magam. Mindig is gyűlöltem. A hormonok irányítanak. Nincs tudatom, nincs lelkem, nincs semmim, csak a testem elcseszett kémiai reakciói. A bábjuk vagyok. Egy örökké maszturbáló marionett.
És nem tudom miért.
[blabla]